GovSys

Magyarországon a közigazgatás évezredes múltra visszatekintő alkalmazott tudomány. Fejlődése mindig szorosan összefüggött a társadalom fejlődésével. A közigazgatással szembeni elvárásokat a közösség mindenkori vezetői fogalmazták meg. A megfogalmazott elvárások általában arra adtak útmutatást, hogy adott ügyben a körülmények függvényében milyen döntést hozzon a tisztviselő. Az eljárást - kevés kivételtől eltekintve - a "helyben szokásos módon" folytatták le.

Az első, komoly szabályozási kérdéseket felvető módszer az írásbeliség III. Béla általi bevezetése volt 1181-ben. Bár maga a királyi oklevél nem a közigazgatás egészét érintette, mégis egyre elterjedtebbé vált, mind a helyi közigazgatásban, mind a magánemberek egymás közti ügyleteiben. Jelentősen megnőtt a papíron rögzített ügyek, ügyletek száma. Szükségessé vált, hogy a királyi pecsét mellett más alaki kellék is garantálhassa az írás hitelességét. A XII. század végén a hitelesnek elfogadott dokumentumokat az egyes egyházi szervezetek kezdték kibocsátani a közigazgatási vezetők (bíró vagy poroszlója, nádor) vagy magánemberek kérésére. A hiteleshelyek számának növekedésével egyre szigorúbb és részletesebb szabályokat hoztak.
Nagy Lajos király 1351-ben a hiteleshelyeket a nagyobb konventekre és káptalanokra korlátozta.
A kisebb hiteleshelyek iránti bizalmatlanság kérdésével az Országgyűlés 1486-ban és 1492-ben foglalkozott. Ettől kezdve további méretbeli szigorításokat tettek és a hiteleshelyi kiadvá-nyokért immár a konvent feje, illetve a pecsétőr tartozott felelősséggel. A közjegyzőkhöz hasonló funkciójukban 1874-ig működtek hiteleshelyek.
A közigazgatási eljárások papír alapúvá váltak abban az értelemben, hogy az eljárás során keletkező valamennyi információ papíron került rögzítésre. Ehhez természetesen az is kellett, hogy idővel a társadalom tagjai az írás-olvasás tudásának birtokában legyenek.